Nagy sikere lett a darabnak, mindenki állva tapsolt, iszonyú büszke voltam mindenkire.
Amikor elkezdtünk hazafelé szállingózni Trace odajött hozzám.
- Ash!- szólított meg.
- Igen?- fordultam felé.
- Rá érsz ma este?- kérdezte és közben olyan szexi mosolyt villantott, hogy azonnal elolvadtam.
- Öhm... elméletileg igen- hebegtem zavaromban.
- Szuper! 7-re érted megyek!- mondta vigyorogva és rám kacsintott- Aztán csinos légy! Bár te mindig az vagy.
- Rendben- mosolyogtam bizonytalanul.
- Akkor 7-kor találkozunk! Szia!
- Szia!
Ahogy körbenéztem, jó pár féltékeny pillantás szegeződött rám, de nem foglalkoztam velük.
Hazafelé nem bírtam kiverni a fejemből Trace mosolyát és a gondolatot, hogy ez nagy eséllyel randi lesz.
Tűkön ülve vártam hogy végre megérkezzen.Már egy ideje elkészültem, és úgy várakoztam a konyhában. Miközben ücsörögtem, szemeim a hűtőre akasztott naptárra tévedtek, április 5.-e volt. 12 nap múlva lesz a születésnapom. Nagyon nem vártam.... Minden elképzelés jobbnak tűnt, mint egyedül "ünnepelni". Sőt már attól minden bajom volt, hogy az ünneplésre gondoltam és ezáltal eszembe jutottak eddigi születésnapjaim. Aztán azt vettem észre hogy könnyek szöktek a szemembe, majd legurultak az arcomon. Gyorsan letöröltem őket, és beszaladtam a fürdőbe, hogy ellenőrizzem a sminkem, rendben volt. Nem tettek kárt benne a szökevény könnycseppek.
Visszamentem a konyhába, alig ültem vissza a székre, amikor megszólalt a csengő.
- Gyere csak be!-szóltam ki Trace-nek.
- Minden oké Ashley?- kérdezte aggódva.
- Persze- mosolyogtam, vagyis próbáltam valami olyasmit csinálni- csak eszembe jutottak szülinapjaim, amit együtt ünnepeltünk anyuékkal...
- Értem, sajnálom. Szeretnél még menni valahova, vagy inkább maradni szeretnél? Esetleg... maradjak itt veled?
-Lehet jobb lenne ha ma nem mennénk sehova... és.... igen... nagyon jól esne, ha itt maradnál.
- Rendben, akkor maradok.- mondta és magához ölelt.
Most tűnt csak fel, hogy milyen hideg a teste.
- Fázol?- bukott ki belőlem a kérdés, mire ő kérdőn nézett rám- Csak azért kérdeztem, mert jég hideg a kezed, sőt az egész tested is.
Erre elhúzódott tőlem. Láttam az arcán, hogy olyan kérdést tettem fel, amire nem számított, és volt még valami az arcán. Mintha olyan dolgot vettem volna észre, amit nem akart, hogy észrevegyek.
- Nem. Nem fázom- mondta végül.
- Akkor jó- mosolyogtam- Jössz?- intettem a fejemmel az emelet felé. Ő csak bólintott.
Nem volt nagy szobám, de kicsi sem, pont akkora, amekkora kellett, hogy legyen.
Trace leült az ágyra, én pedig vele szemben a szőnyegre.
- Szóval hova szerettél volna menni? És miért hívtál el?- kérdeztem a második kérdésnél kissé fintoroghattam, mert vissza kérdezett.
- Miért pont Téged?
- Így is mondhatjuk... Szóval?
- Nem messze van egy hangulatos kis étterem, oda szerettelek volna elvinni, illetve, mégy szeretnélek is. Egyszer mindenképp elviszlek oda- kacsintott, mire dobbant egy nagyot a szívem, és úgy tűnt Trace halványan elmosolyodott, mintha hallotta volna- Muszáj válaszolnom a második kérdésre, hogy miért pont téged? Nem egyértelmű?- kérdezte.
- Ha a te szemszögedből nézzük, de egyértelmű, ha az enyémből, egyértelmű, de ugyan akkor hihetetlen, hogy pont én, és amiatt muszáj hallanom- mondtam kissé elpirulva.
- Hogy milyen aranyos vagy amikor elpirulsz- mosolyodott el- Azért téged hívtalak el randira Ashley Greene, mert kedvellek téged, igen téged. Akármennyire is hihetetlenül hangzik, attól még így van, és szeretnélek jobban megismerni- mondta Trace.
Én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, nem hogy mondani erre valamit. Hirtelen annyit vettem észre, hogy Trace hajolt hozzám, felállított és leültetett az ágyra.
- Fel ne fázz nekem- mondta aggódó hangsúllyal- oké, hogy szőnyeg, de az ágy jobb, meg így legalább mellettem vagy- mosolyodott el- Amúgy még azért is hívtalak el, mert beszélni szerettem volna veled valamiről- mondta
- Miről?
Habozott kicsit, de aztán válaszolt.
- Ez a bonyolultabb része- sóhajtott- Tartok tőle, hogy nem fogsz hinni nekem, és még totál hibbantnak is nézel, aztán elküldesz, úgy hogy soha nem akarsz még csak látni sem- mondta szomorúan, majd rám nézett ellenőrizte milyen reakciót váltott ki az eddig mondottakkal.
Értetlenül néztem rá, de nem kérdeztem semmit, csak vártam, hogy folytassa, ami egy újabb sóhaj kíséretében meg is történt.
- Nem is tudom mivel kellene kezdenem...- gondolkodott hangosan-Hát jó. Figyelj Ashley, esküszöm, nem szívatlak, és nem is kattantam meg. Amit most mondok az szóról szóra igaz- mondta, majd ismét az arcomat fürkészte, elég hülyén nézhettem rá, de ugyan akkor kíváncsian is- Szóval tudom kik, és hogy hol élnek a vér szerinti szüleid, és azt is, miért kerültél nevelő szüleidhez.
Teljesen ledöbbentem. Ki ez a srác? Honnan tudja? Talán kutatott utánam? Össze vissza csapongtak a gondolataim.
- Igazából, ők kértek meg, hogy keresselek meg, és ha szeretnéd vigyelek el hozzájuk, de mindenképp legyek veled a születésnapodon.
Szédültem. A gondolataim egy összegabalyodott katyvaszt alkottak. Trace várt egy kicsit, hagyta ülepedni az eddig hallottakat, majd megfogta a kezem, hideg érintése egyből kizökkentett gondolataim katyvaszából.
- Most jön a hab a tortán- mondta fintorogva, és ebből rájöttem, hogy most jön a nem túl szép lényeg- most jön az a rész, amiért az elején kihangsúlyoztam, hogy igazat mondok, és nem vagyok bolond- szünetet tartott- Vámpírok léteznek....
- Ezt eddig is tudtam- vágtam a szavába, mintha tök természetes tényt közölt volna.
- H...Honnan?- ennyit tudott csak kérdezni nagy meglepetésében.
- Nem rég itthon volt a bátyám, eddig nem tudtam, hogy mit dolgozik, így megkérdeztem. Nagy nehezen végül kibökte, hogy vámpírvadász.
Trace arcára kétségbeesés ült ki és ha létezik még sápadtabb lett.
- Ez nagyon nem jó. Ez nagyon nagyon nem jó... Ez kurvára nem jó....- mondogatta.
-Miért?- csattantam fel türelmetlenül.
- Mert lényegében Te is vámpír vagy- bökte ki végül kertelés nélkül.
- Az lehetetlen...- döbbentem meg.
- Nem lehetetlen.
- De én ember vagyok- csattantam fel.
- Igen. MÉG ember vagy, de a születésnapodon felébred a benned szunnyadó vámpír és átveszi az irányítást az emberi lényed felett, és végül megszünteti létezni azt, ezáltal örökre vámpír leszel. Ez pedig úgy lehetséges, hogy korábban születtél meg, mint ahogy vártak, a lehető legrosszabbkor. Pont a háború idején, amikor háború dúlt a vámpírok, vérfarkasok, vadászok és varázslók között. Mindez a hétköznapi emberek, a halandók számára láthatatlan volt. Így, hogy megóvjanak téged szüleid megkértek egy varázslót, aki a kezdetektől a családod barátja volt, hogy altassa el a vámpír énedet, és légy ember, míg a háború véget nem ér, vagy akár tovább is, hogy mikor visszaváltozol lényegében erős felnőtt légy és ne sebezhető gyermek, emiatt döntöttek úgy hogy a 16. születésnapodon változz vissza, és az légy akinek lenned kell. A vámpírok hercegnőjévé.
Alig tudtam elhinni a hallottakat, hogy egyszerű középiskolás lányból hirtelen vámpír hercegnő leszek pár napon belül. Teljes egészében meseszerű, és hihetetlen volt, amit Trace mondott,de valami mélyen legbelül tudta, hogy ez igaz.
- Akkor, gondolom te is vámpír vagy- szólaltam meg ezzel meglepve Trace-t, nem várta, hogy ilyen hamar megszólalok, és nagyon nem erre a kérdésre, vagyis inkább kijelentésre számított.
- Igen én is vámpír vagyok, és ígérem ezentúl jobban fogok rád vigyázni. Sajnálom, hogy akkor ott hagytalak, azt még jobban, hogy nem mentem vissza. Ennél nagyobb hibát el sem követhettem volna. Sose fogom megbocsátani magamnak- kért huszadszorra is bocsánatot.
- Trace...- kezdtem és közelebb mentem hozzá- Nem tudhattad mi fog történni, úgyhogy nem a te hibád. Te nem tehetsz semmiről. Még csak véletlenül sem hibáztatlak Téged, hiszen te csak azt tetted amire megkértelek. David haverja a hibás mindenért. Ő küldte oda azt az örültet, utána pedig azok hibásak, akik végignézték. Te egyáltalán nem vagy hibás- mondtam és közben egyre közelebb menten hozzá, míg végül ott álltam előtte és megöleltem és odabújtam hozzá- Köszönöm, hogy velem voltál a kórházban, még akkor is ha nem voltam magamnál, és egy percre sem hagytál egyedül, hogy rám pazaroltad a drága idődet. Ezt soha nem fogom tudni meghálálni neked- mondtam és végül megcsókoltam, amin mindketten meglepődtünk. Egy pár pillanatig néztük egymást, majd Trace megemelte a fejem az államnál és visszacsókolt.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem, és segítesz átvészelni ezt a nehéz időszakot- mondtam.
- nem kell megköszönnöd, szívesen vagyok itt, mert ezáltal megismerhettem egy olyan csodálatos lányt, mint te. Nevelő és vér szerinti szülei is nagyon büszkék lesznek rád, és biztos vagyok benne,hogy méltó uralkodója leszel népünknek- mondta Trace, majd megölelt.
- Köszönöm- mosolyogtam rá- igyekszem hű maradni, ahhoz, amit most mondtál.
- Nem kell igyekezned. Te ilyen vagy. Ilyennek születtél. Viszont egyre közeleg a születésnapod.
- Tudom. Mesélnél a szüleimről?
- Persze- mosolyodott el ismét- Édesanyádat Jean-nek hívják szinte megszólalásig hasonlítasz rá. A szemeidet tőle örökölted. Nagyon kedves, imádni való nő, pont mint Te. Édesapádat pedig Alec-nek hívják mindenben támogatta és támogatja édesanyádat, és ezután téged is fognak. Ne hidd azt, hogy nem voltak rád kíváncsiak, mert nem jöttek meglátogatni téged. Ha ők nem is de valaki mindig volt a közeledben, akit ők küldtek, mint pl én is, és rajta keresztül figyeltek rád. Nápolyban élnek, és berendezték neked álmaid szobáját. Nagyon szeretnek téged, és életük legnehezebb döntése volt, hogy egy időre távol kell lennetek egymástól. De csak így tudtak megvédeni téged.
- Meg szeretném ismerni őket. Elviszel hozzájuk?
- Persze, nagyon fognak örülni neked- mosolygott- Gyorsan összepakolok aztán ha kell neked is segítek és akár indulhatunk is.
- Rendeben, és köszönöm.
- Nemsokára itt vagyok- mondta majd kacsintott.
- Itt várlak majd- mondtam, majd odaléptem hozzá megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára, aztán el is tűnt.
Felmentem a szobámba gyorsan összepakoltam, majd leengedtem a redőnyöket, majd vártam, hogy Trace visszaérjen, nem kellett sokat várnom.
- Indulhatunk hercegnőm?- kérdezte mosolyogva.
- Igen- mondtam és mire pislogtam egyet, már a kezében volt a csomagom.
Kimentünk és megláttam hogy Trace kocsival jött, és akkor tudatosult bennem, hogy lényegében nekem is van kocsim. Nevelő szüleimé.
- Beszállsz?- Szólt rám Trace, látva, hogy elgondolkodtam.
- Persze. Bocsi elbambultam.
Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen kocsiba szálltam be. Egy '69-es Dodge Charger-ben ültem. Álmaim autójában. Egyszerre voltam boldog és evett meg a sárga irigység. Trace leolvashatott valamit az arcomról.
- Valami baj van?- kérdezte értetlenül.
-Hm? Jah, nem nincs baj, csak épp álmaim autójában ülök. Mázlista vagy hogy van egy ilyen gyönyörűséged- mondtam. Mire elvigyorodott.
- Ami azt illeti két gyönyörűségem van- egyre kíváncsibb lettem milyen a másik kocsija- Ami az illeti itt ül mellettem- mondta és rám nézett én meg elvörösödtem- Nah jó elmondom az igazat, csak egy gyönyörűségem van, az pedig Te vagy. Ez a csoda nem az enyém.
- Hanem? Kié?- kérdeztem kíváncsian.
De nem válaszolt, csak elvigyorodott. Vártam kb 5 percet, hátha válaszol, de nem tette, úgyhogy nyaggatni kezdtem.
-Nem mondod el hogy kié?
- Nem. Légy türelmes. Később megtudod úgy is- kacsintott, én meg duzzogtam, amin elkezdett nevetni- Egyszerűen imádni való vagy- mondta és végig simította az arcomat.
Láttam rajta, hogy nem fogja mostanában elmondani, úgyhogy belenyugodtam és témát váltottam. Egész úton beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam vele. Aztán elővette a telefonját és tárcsázni kezdett, majd ki hangosította, de szólt, hogy meg ne mukkanjak, míg telefonál.
-Halló?- szólt bele a telefonba egy dallamos női hang, Jean, vagyis anya.
- Szia Jean. Ashley-vel minden rendben, van más is aki vigyázzon rá, úgyhogy két napra visszamegyek Nápolyba, de ne aggódj, a születésnapjára mindenképp visszaérek.
- Szia Trace! Rendben, várunk. Ugye jól van Ashley? Meg gyógyult már azóta? Remélem olyan valakire hagytad, aki meg tudja védeni, ha kell, nem bocsátanám meg még egyszer ha baja esne- mondta anya, én meg alig bírtam, ki, hogy közbe ne szóljak, hogy ne haragudjon Trace-re, ő csak azt tette, amire megkértem, és emiatt ne haragudjon rá. De nem szólhattam közbe.
- Persze. Jobb kezekben nem is lehetne Ashley. Sajnálom, tudom akkor óriási hibát követtem el és ezt soha nem fogom tudni jóvátenni.
- Rendben. Várunk.
- Szia.
- Szia- köszöntek el egymástól.
Majd kérdőn néztem Tracere.
- Igen, meglepetés leszel- mosolygott, de volt valami keserűség a mosolyában.
A combjára tettem a kezem.
- Ne emészd magad a David ügy miatt. Nem a te hibád volt. Érted? Tök mindegy mit mondott Jean, illetve, anya, Ő nem volt ott, ő nem tudja pontosan mi volt. Kérlek ne hibáztasd magad miatta, mert már nekem rossz ez az egész, látni az arcodon, hogy haragszol magadra, hogy tépelődsz magadban, már én érzem magam szarul, hogy az egész az én hibám...- mondtam, és kicsit megszorítottam a combját mire féloldalasan rám mosolygott.
Alapból ellenállhatatlan mosolya volt, de így... Megint kihagyott, majd egy hatalmasat dobbant a szívem.
- Annyira imádom amikor ez történik- mosolygott- amikor így ver a szíved. Ebből tudom, mekkora hatással van rád, már csak az ha mosolygok.
Nem szóltam semmit, csak elvörösödve, akár egy paradicsom, ültem mellette.
- És még mindig nagyon édes vagy amikor így elpirulsz- erre ha lehet még jobban elpirultam, amit egy halk kuncogással jutalmazott.
Lélegzet elállító volt a táj. Sajnáltam, hogy nem hoztam a fényképezőmet.
Amikor megérkeztünk Nápolyba Trace ment előre, így viszonylag elbújtam mögötte.
- Sziasztok! -köszönt- Hoztam valakit ha nem baj- mosolyodott el.
-Szia Trace!-Ment oda Jean és átölelte- Jó újra látni! Kit hoztál?- kérdezte kíváncsian, mivel én megálltam az ajtó előtt, amit Trace feltűnés mentesen behajtott maga mögött.
Majd kinyitotta és behívott, addigra Alec is odaért.
Ahogy beléptem az ajtón Jean szemei könnybe lábadtak, és Alec arcán is látszott a meglepetés és a boldogság egyaránt.
- Asley?- kérdezte még mindig könnyes szemmel anya.
- Igen- mondtam és közelebb léptem hozzá, ő pedig átölelt.
- Annyira örülök, hogy látlak! Köszönöm Trace, hogy haza hoztad!
- Ugyan, ő akart minél előbb eljönni, úgyhogy összepakoltunk és jöttünk- mondta mosolyogva.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd Trace körbevezetett a "házban", ami inkább nézett ki egy kastélynak. Kívül és belül is gyönyörű volt. Tele volt olasz festők festményeivel, akár egy múzeum.
Trace végül felkísért a nekem szánt szobába, majd a cuccaimat is felhozta. Eddig is tátva maradt a szám a látottaktól, de amikor körül néztem a szobámban még inkább leesett az állam. Tényleg álmaim szobájában álltam. Kicsit se túlzott Trace. Tv, hifi, erősítő, elektromos gitár, rajz cuccok, laptop, rengeteg könyv, és még sok minden amire nem volt pénzünk nevelő szüleimmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése