7. fejezet Átváltozás

Vészesen közeledett a nap, a születésnapom. Egyszerre féltem és voltam izgatott. Nem tudtam mire számítsak. Mi hogyan fog történni? Mit fogok érezni..? Trace és anya szerint elalszom majd és vámpírként ébredek. Nem tudom... Túl szép, hogy igaz legyen.  Amilyen az én szerencsém, biztos nem fog ilyen simán menni a dolog, de majd kiderül. Addig még van 2 nap. Elég idő, hogy az őrületbe kergessem magam - sóhajtottam- Na mindegy. Inkább olvasok - gondoltam. Majd e-book olvasómmal a kezemben leheveredtem az ágyra. Megkerestem kedvenc könyvemet és újra elkezdtem olvasni. Szerettem olvasni. Ha végleg nem is, de egy időre elterelődtek a gondolataim közelgő szülinapomról. Még aznap kiolvastam a könyvet és új olvasnivaló után kutattam az interneten. Nagy örömömre megtaláltam kedvenc könyvem második részét, amit azonnal le is töltöttem, majd áttettem a kütyümre. Odakészítettem szépen a párnámra és elmentem zuhanyozni. Élveztem a meleg víz érintését a bőrömön, a kedvenc tusfürdőm illatát és a törölköző puhaságát. Megtörölköztem, felvettem kedvenc pizsamámat, ami lila selyemből készült és visszamentem a szobámba. Útközben Trace-szel találkoztam.

- Szia Ashley!

- Szia Trace!

- Feküdj le korán, holnap elmegyünk várost nézni. Elviszlek pár szép helyre, és ne felejts el fürdőruhát hozni. Lemegyünk a partra is- kacsintott és rámvillantotta szexi mosolyát.

-Szuper! Nagyon jól hangzik! Köszönöm Trace- mondtam csillogó szemekkel.

-Ugyan, ha már itt vagyunk ez csak természetes. Meg hátha terelődik kicsit a figyelmed.

- Köszönöm- mondtam és megöleltem.

Éreztem, hogy ezzel kicsit zavarba hoztam, így én is zavarba jöttem és kissé esetlenül hátra léptem- Akkor holnap. Jó éjt Trace!

- Jó éjt Ashley!

Elköszöntünk, majd bementem a szobámba. A kütyümet áttettem az éjjeliszekrényre és hanyatt dőltem az ágyon. Azon gondolkoztam mit is érzek valójában Trace iránt? Szerelmet? Nem. Szeretem, de nem vagyok szerelmes belé. Sokkal inkább úgy tekintek rá, mint egy báttyra, de valahogy talán még is egy kicsit többet érzek iránta.... Nem tudom. Sokáig nem gondolkozhattam ezen, mert elnyomott az álom.

                     *                            *                         *

Daniel ott állt előttem fegyverét rám szegezve. Próbáltam meggyőzni, hogy ugyan az a lány vagyok, akivel felnőtt, de nem volt hajlandó elhinni. Egyszer csak kattant valami és kishíján Danielre támadtam. Ekkor nagyon megijedtem és lenéztem kezeimre, hogy mit akartam tenni, és ekkor láttam meg, hogy csurom vér, mögöttem pedig rengeteg hulla. Elszörnyedtem a látványtól és a felismeréstől, hogy ez az én művem, de hiszen én nem ilyen vagyok! Legalábbis nem ilyen voltam. Bátyám még mindig előttem állt fegyverrel a kezében. Habozott. Egyszer csak Trace tűnt fel a semmiből, és azzal a lendülettel letépte Daniel fejét. Abban a pillanat elgurult a gyógyszerem, és nekiestem Tracenek és egy laza mozdulattal elválasztottam a fejét a nyakától...

                *                            *                            *

Zihálva, remegve, teljesen leizzadvaébredtem, és úgyéreztem semmit nem aludtam. Szemeim alatt nagy lila karikák égtelenkedtek. Letusoltam, de nem segített sokat. Pont kijöttem a fürdőből, amikor kopogtak az ajtómon.

- Szabad!- szóltam ki.

- Szia Ash! Mehetünk? Te jó ég, mondtam, hogy feküdj le időben- Dorgált meg kedvesen, de alegrosszabbkor.

- Képzeld időben lefeküdtem. Csak rémálmom volt, és nem tudtam aludni. Mostpedik kérlek menj el!- csattantam fel a kelleténél sokkal  mérgesebben.

Trace semmit sem értett, de elment, én pedig visszafeküdtem kicsit, de nem tudtam pihenni. Egyre csak az álmom járt a fejemben, hogy mi lesz ha tényleg úgy  fog Daniel reagálni, ha megtudja, mint ahogy álmomban? Elvégre ő vámpírvadász... Féltem. Nem akartam elveszíteni a bátyámat, akit annyira imádok, de lehet nem maradt más választásom. El kell hitetnem vele, hogy meghaltam, és örökre elfelejtenem őt.... Már csak belegondolni szörnyű volt. Sírva fakadtam. Aztán meggyőztem magam, nem szabad rögrtön a legrosszabbra gondolni. Valamennyire sikerült megnyugodnom, de rosszkedvem nem múlt el. 

Délután olyan 5 óra felé úgy döntötem megkeresem Trace-t és bocsánatot kérek tőle. Szegény csak rossz időben tett egy megjegyzést. Nem tudhatta, hogy azzal így a lelkembe gázol. Úgyhogy elmentem Trace szobájához és bekopogtam.

- Nyitva- jött a válasz érzelem mentes hangon. Tudtam hogy tudja én vagyok az. Kissé félénken benyitottam

- Szia Trace!

- Szia.

- Szeretnék bocsánatot kérni, hogy reggel olyan csúnyán válaszoltam neked, holott semmiről sem tehettlél. Egyszerűen csak rosszkor tettél egy kijelentést, ami nem a  te hibád volt. Csak rettenetes álmom volt, és azután nagyon rosszul esett amit mondtál, mert direkt időben lefeküdtem, hogy ma elmmehessünk várost nézni, csak a rémálmom közbe szólt...- mondtam, a végén már könnybe lábadtak a szemeim.

Láttam Trace szemében, hogy megenyhült, és megsajnált, elindult felém, de félúton megtorpant.

- Megkérdezhetem mit álmodtál?

- Rengeteg embert megöltem és Danielnek meg kellett volna ölnie, de nem volt képes megtenni, habozott, aztán feltűntél és letépted Daniel fejét, hogy megments engem, nekem erre kattant valami az agyamban. Rád támadtam, nem számítottál rá, így könnyen letéptem a fejed- ekkor már zokogtam- és rövididő leforgása alatt vesztettem el a számomra két legfontosabb személyt-mondtam sírva.

-Értem. Nyugodj meg, csak álmodtad - próbált nyugtatni, végül odajött hozzám és átölelt- Semmi baj, itt vagyok.

Karjaiban széplassan megnyugodtam.

- Köszönöm Trace.

- Ugyan ez csak természetes- mondta és mégjobban magához szorított, mire szívem hevesebb dobogással reagált, arcom pedig elpirult. Hiába rejtettem mellkasába tudtam, hogy észre vette és hallja szívdobogásom gyorsulását. 

- Kérhetek valamit?-kérdeztem arcom még mindig mellkasába  rejtve.

-Persze, mondd csak- hallottam a hangján, hogy mosolyog.

*Nagyot sóhajtottam, majd kiböktem*

- Velem aludnál ma este?  Nem szeretnék több rémálmot- mondtam zavarban, és nagynehezen felnéztem Tracere. Meglepettséget láttam arcán.

- Ha megnyugtat, hogy melleted vagyok, semmi akadálya- mosolygott.

- Köszönöm- mondtam és méginkább magamhoz szorítottam.

- Holnap akkor tényleg elmegyünk várost nézni- kacsintott miután elengedtem.

- Rendben, jól hangzik, a lényeg hogy veled lehessek- csúszott ki a véletlen a számon, mire olyan szinten zavarba jöttem, hogy az egész arcom vörösen izzot. Láttam, hogy meglepődött, de örült neki, hogy kimondtam. Aztán felcsillantak a szemei, valamilyen, általa jónak vélt ötlete támadt. Majd mélyen a szemembe néhzett, szinte fogva tartotta jég kék szemeivel az enyémeket, aztán szép lassan közelebb és közelebb hajolt hozzám, tekintetével még mindig rabul ejtve az enyémet. Halvány lilagőzöm se volt mire készül, hogy meg akar csókolni, vagy épp harapni? Nem tudtam, de nem is érdekelt. Csak az számított, hogy vele vagyok és valamilyen formában hozzám fog érni. Becsuktam a szemem és ellazultam, engedve neki, hogy azt tegyen amit akar. Hallottam, hogy hirtelen becsukódott az ajtó, összerezzentem a hang hatására, majd a kucs is elfordult a zárban, és ki is került onnan, majd halk puffanással landolt valahol a szőnyegen. Tudtam, hogy esléyem se lenne a menekülésre, de nem is akartam. Bíztam Trace-ben. Nem tudom miért, de bíztam benne, hogy biztonságban vagyok vele. Történjék bármi, nem fog bántani. Szemeim azóta se nyitottam ki. Egyszer csak újra éreztem Trace közelségét, majd kezeit a derekamon, és arcát az arcomnál, majd lélegzetét közeledni a nyakamhoz. Kirázott a hideg, egyre jobban, ahogy ajkai közeledtek, majd hozzáértek a nyakamhoz. 

- Nem félsz? -suttogta a fülembe, majd óvatosan meg is harapta.

- Nem. Bízom bennd- mondtam teljes nyugalommal.

- Pedig nem kéne, félned kéne, bezárva egy szobába egy vámpírral, akiről halvány lilagőzöd sincs mennyire éhes, és milyen hatással  van rá a véred illata- éreztem, hogy végig szagolta a nyakam, és közben végig is húzta nyelvét az ütőeremen, amibe teljesen beleremegett a testem, annyira tetszett az érzés.

Trace fújtatott egyett, hitetlenkedve a reakciómon, amit kiváltott ezzel.

-Tényleg egy kicsit sem félsz?

-Nem, egy kicsit sem- mondtam és kinyitottam a szemem és mélyen a szemébe néztem- Ha meg akarod kóstolni a vérem itt a soha vissza nem térő alkalom, csak mi ketten vagyunk itthon. Ha akarnék se tudnék elfutni, amúgy se lenne értelme.

Láttam az arcán a meglepetést, ugyanakkor szemében a vágyat, hogy belémkóstoljon. Egyszer csak elindult felém szemei szinte szikrát szórtak, tudtam, hogy nem tudok messzire menni, mert pár lépés és a hátam a falnak ütközött. Trace ott állt előttem fejem mellett a falnak támaszkodva, gyönyörű jégkék szemei ismét rabul ejtették az enyémeket, olyannyira, hogy teljesen elfelejtkeztem magamról, és most én hajoltam egyre közelebb hozzá, közben véletlenül se vesztettem szemelől szemeit, míg ajkaink egymáshoz nem értek. Ott csüngtem ajkain, miközben Trace egyik kezével magáhozölelte a derekam, majd a másik keze is szorosan átölelt, csapdába ejtve végleg, de tetszett, élveztem a helyzetet, sőt izgatóan hatott rám. Nem akartam hogy elengedjen. Szinte már én akartam, hogy fogai nyakamba mélyedjenek. Elhúztam ajkaim ajkairól, majd hajamat a nyakamról,fejemet pedig oldalra billentettem, akadálymentes hozzáférést biztosítva nyakamhoz. Láttam felvillanni Trace szemeit ismét, majd vészesen közelítettek ajkai, míg végül ismét nyakamra tapasztotta őket, de most egy olyan helyen amit elrejt a legtöbb ruhám. Tudtam mi következik. Egy nagyot dobbant a szívem, majd a nyakamon két ponton éles fájdalmat éreztem éshllottam ahogy Trace a véremet itta. Fájt, de ugyanakkor elmondhatatlanul jóérzéssel töltött el, hiába hátborzongató hangja volt ahogy egyre mohóbban szürcsölte és nyelte a véremet. Kezdtem szédülni, látásom is homályosodott, egyre gyengébbnek, és gyengébbnek éreztem magam, olyannyira, hogy már szólni sem tudtam, csak nyöszörögtem valamennyit, próbálva jelezni Tracenek, hogy kezdem elveszteni az eszméletemet, de mire Trace kapcsolt, addigra már elájultam.

Eltelt pár óra mire magamhoz tértem. Amikor kinyitottam a szemem az első akit szemeimmel kerestem Trace volt, de nem láttam sehol. Aztán körbenéztem, a saját szobámban voltam. Odarohantam az ablakhoz, megláttam Traet, hogy nagy csomagokkal sétál a kapu felé, majd megáll, felnéz az ablakomra, láttam a meglepetést az arcán, hogy engem is lát, de szemeiben mérhetetlen bűntudat és fájdalom csillogott. 

- Sajnálom Ashley...- nem hallottam, csak láttam, hogy ajkai e szavakat formálják.

- Várj Trace!- üvöltöttem utána könnybelábadt szemekkel, mire megtorpant- Várj meg!- Kiáltottam, majd amien gyorsan csak tudtam elkezdtem utána rohanni. Semmi nem érdekelt, hogy minek mentem neki, miben estem hasra, nem érdekelt, csak az, hogy utólérjem. Valószínű hallotta, hogy zajt csaptam többször is, mert ahogy lebotorkáltam a lépcsőn megláttam őt, és elkezdtem futnilefelé a LÉPCSŐN, aminek meglett az eredménye, kishíján úgy gurultam le, de Trace elkapott.

- Miért keltél fel máris?! Pihenned kell és visszanyerned  az erőd- mondta a végén már keserűség csengett a hangjában.

- Nem láttalak sehol, amikor felébredtem és aggódtam érted. Meg kellett, hogy keresselek- mondtam könnybelábadt szemekkel.

- De Ashley..... Majdnem..... megöltelek- csuklott el a hangja.

- De itt vagyok, és egy kis gyengeségen kívül semmi bajom, mégis hova indultál?!

- Meg akartam keresni a bátyád, hogy véget vessen az életemmel....- mondta lehajtott fejjel.

Ledöbbentem, nem tudtam megszólalni. Könnyeim végiggördültek arcomon, aztán egyre többen követték az első párt, míg zogogásban nem törtem ki. Nem tudtam megszólalni, csak üvölteni.

- Ezt mégis hogy gondoltad?! A történtek után csak úgy itt hagysz és elmész meghalni?! Azok után, amiken együtt keresztül mentünk csak úgy itthagysz örökre?! Az után, hogy belédszerettem, csak úgy itthagysz és elindulsz, hogy meghalj?! Hogy jutott eszedbe egyáltalán iyesmi Trace Steward?!- annyira üvőltöttem és zokogtam, közben ököllel püföltem a mellkasát, amit nyílván alig érzett meg. 

Egy darabig Trace csak állt előttem és tágranyílt szemekkel nézett rám.

- Te tényleg szerelmes vagy belém?-kérdezte rezzenéstelen arccal.

- Igen...- válaszoltam elpirulva- bele sem merek gondolni, hogy lettem volna képes elfogadni, hogy nem vagy többé- mondtam sírva.

- Jajj Te- csak ennyit mondott, majd szorosan magáhozölelt- én is szeretlek Téged! Olyan lelkiismeret furdalásom lettmiután elájultál, hogy nem tudtm hogy leszek képes utána a szemedbe nézni, vagy hogy egyáltalán képes leszek-e rá- mondta bűnbánóan.

Nem szóltam semmit, csak magamfelé fordítottam az arcát, majd megcsókoltam.

- Semmi baj Trace, lényegében magamnak köszönhetek mindent. Valljuk be a viselkedésemmel kiköveteltem, mert azt akartam, hogy megtedd.

- Igen, de ez még nem jogosít fel arra, hogy meg is te...- nem volt kedvem megvárni, hogy befejezze, így csókkal hallgattattam el, meglepődött, de aztán mosolygott.
- Köszönöm, hogy utánam jöttél, és elmondtad, hogy nem reménytelen, hogy megszeress engem. Maradok, és igérem, soha nem hagylak el- mondta, majd ígéretét csókkal pecsételte meg.
Aznap este Trace velem aludt, illetve ott volt velem, én pedig odabújtam hozzá betakarózva, hogy hideg testétől ne fázzak. Hiába ott feküdt mellettem így is vele álmodtam.
Másnap elmentünk várostnézni. Sötétedés előtt elindultunk haza, de mire hazaértünk, már besötétedett. Mikor beértünk a házba rájöttem, hogy éhes vagyok. Trace ismét főzött nekem, valami finomat. Megettem mindet, nagyon finom is volt. Miután jól laktam úgy döntöttem, felmegyek, ledőlök egy kicsit és zenét hallgatok, hogy kikapcsoljam egy kicsit az agyamat. Megkérdeztem Tracet hogy jön-e, de azt mondta, hogy még el kell intéznie pár dolgot. Így egyedül mentem fel. Elővettem az mp3 lejátszómat, a fülhallgatót beraktam a fülembe, és leheveredtem az ágyra. Zenehallgatás közben elgondolkodtam, hogy milyen lesz majd vámpírnak lenni? Képes leszek-e embereket ölni, hogy táplálkozhassak? Ezen a kérdésen nem kellett sokat gondolkoznom. Egyértelmű: nem. Legalábbis most így gondolom. Majd átváltozásom után, igyekszem ellenállni a kísértésnek. Hallottam már „vegetáriánus” vámpírokról, majd én is az leszek. Nem lehet olyan rossz az állatok vére… Legalábbis remélem, hogy nem az. Úgy elgondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy Trace mikor jött be, és azt se, hogy már éjfél van. Szerelmem sóhajtott egyet, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Amikor feltűnt neki, hogy észrevettem, hogy itt van, odajött hozzám, átölelt, és megcsókolt. Jól esett a közelsége, mivel túl sokat voltam egyedül. Nem beszélgettünk, csak pár szót váltottunk. Összebújva, gondolatainkba merülve feküdtünk az ágyon. Hajnali kettő előtt az órára néztem, majd Trace- re.

- Már csak pár perc…- mondtam egy sóhajtás után. Ő csak bólintott.

Az utolsó pár percemben, emberként eltűnődtem azon, hogy miért lett ilyen szótlan, de nem tudtam választ keresni, mert hirtelen iszonyatos fejfájás tört rám és emlékek kezdtek el pörögni a szemem előtt, mintha diafilmet néznék. Az emlékek egyre csak pörögtek a fejfájás pedig nem csillapodott, sőt erősödött. Aztán a fájdalom szép lassan átterjedt egész testemre. Nem bírtam a fájdalmat. Összegörnyedve felordítottam. Forgolódtam. Minden áron meg akartam szüntetni a fájdalmat, de nem ment. Az csak erősödött és erősödött. Egyik fordulásnál túl nagy volt a lendület és legurultam a földre. Még láttam Trace kétségbe esett arcát és utána minden elhomályosodott. De a fájdalom még mindig gyötört. Éreztem, hogy valamik minden áron ki akarnak törni felső fogínyemből. Ezzel még nagyobb fájdalmat okozva. S éreztem, ahogy a vér szétterjed számban. Fémes íze, egyre kellemesebb édesebb lett. Végre kezdett kitisztulni a kép és a fájdalmaim is alább hagytak végül el is múltak. A szobában Trace felkapcsolta a villanyt a kis éjjeli lámpa helyett. A fény szinte vakított.

 -  Trace kérlek, kapcsold le a villanyt! Meg vakulok!- mondtam és a összekuporodva próbáltam takarni szemeimet.

 Ahogy beszéltem éreztem, hogy a fogínyemen a két kitüremkedés még mindig ott van. Miután sötétség lett berohantam a fürdőbe, hogy szemügyre vegyem, mik azok. Gyorsaságom nagyon meglepett. még csak gondolta, hogy berohanok a fürdőbe, de már ott is voltam. Meg az is hogy úgy láttam a sötétben mintha egy halvány lámpa égne, pedig egy se égett. Mikor szembe találtam magamat tükörképemmel a meglepetéstől hátrahőköltem, majd ismét visszahajoltam a tükörhöz. Nem ismertem meg magamat. Csak az után fogtam fel, hogy az én vagyok miután egy jó darabig ugyan azt csinálta a velem szemben álló lány, amit én és Trace is megerősítette, hogy az én vagyok. Szemeim egyelőre nem változtak.  Kreol bőröm viszont hófehér lett, és ott díszelegtek a számban hosszú hegyes szemfogaim.

 -  A fogaim… mikor tűnnek el?- kérdeztem kétségbe esetten. Mert így azért mégse mehettem emberek közé.

 -  Nyugodj meg „el fognak tűnni”, csak akarnod kell. Koncentrálj arra, hogy visszahúzod őket a rejtekhelyükre- mondta és kacsintott.

 Mindent úgy csináltam, ahogy mondta, és sikerült. Nagyon őrültem neki, hogy nincsenek ott. Máris jobb kedvvel néztem tükörbe, ám amint ismét szembe találtam magam tükörképemmel a szemeim elfeketedtek. Nem értettem és Trace-re néztem éjfekete szemeimmel. Ő persze egyből tudta, hogy mi az oka.

- Amint látom megéheztél, gyere csinálok neked "vacsit" vagy inkább "reggellit"-javította ki magát azórára nézve.

6. fejezet Ashley vér szerinti szülei

Nagy sikere lett a darabnak, mindenki állva tapsolt, iszonyú büszke voltam mindenkire.
Amikor elkezdtünk hazafelé szállingózni Trace odajött hozzám.
- Ash!- szólított meg.
- Igen?- fordultam felé.
- Rá érsz ma este?- kérdezte és közben olyan szexi mosolyt villantott, hogy azonnal elolvadtam.
- Öhm... elméletileg igen- hebegtem zavaromban.
- Szuper! 7-re érted megyek!- mondta vigyorogva és rám kacsintott- Aztán csinos légy! Bár te mindig az vagy.
- Rendben- mosolyogtam bizonytalanul.
- Akkor 7-kor találkozunk! Szia!
- Szia!
Ahogy körbenéztem, jó pár féltékeny pillantás szegeződött rám, de nem foglalkoztam velük.
Hazafelé nem bírtam kiverni a fejemből Trace mosolyát és a gondolatot, hogy ez nagy eséllyel randi lesz.
Tűkön ülve vártam hogy végre megérkezzen.Már egy ideje elkészültem, és úgy várakoztam a konyhában. Miközben ücsörögtem, szemeim a hűtőre akasztott naptárra tévedtek, április 5.-e volt. 12 nap múlva lesz a születésnapom. Nagyon nem vártam.... Minden elképzelés jobbnak tűnt, mint egyedül "ünnepelni". Sőt már attól minden bajom volt, hogy az ünneplésre gondoltam és ezáltal eszembe jutottak eddigi születésnapjaim. Aztán azt vettem észre hogy könnyek szöktek a szemembe, majd legurultak az arcomon. Gyorsan letöröltem őket, és beszaladtam a fürdőbe, hogy ellenőrizzem a sminkem, rendben volt. Nem tettek kárt benne a szökevény könnycseppek.
Visszamentem a konyhába, alig ültem vissza a székre, amikor megszólalt a csengő.
- Gyere csak be!-szóltam ki Trace-nek.
- Minden oké Ashley?- kérdezte aggódva.
- Persze- mosolyogtam, vagyis próbáltam valami olyasmit csinálni- csak eszembe jutottak szülinapjaim, amit együtt ünnepeltünk anyuékkal...
- Értem, sajnálom. Szeretnél még menni valahova, vagy inkább maradni szeretnél? Esetleg... maradjak itt veled?
-Lehet jobb lenne ha ma nem mennénk sehova... és.... igen... nagyon jól esne, ha itt maradnál.
- Rendben, akkor maradok.- mondta és magához ölelt.
Most tűnt csak fel, hogy milyen hideg a teste.
- Fázol?- bukott ki belőlem a kérdés, mire ő kérdőn nézett rám- Csak azért kérdeztem, mert jég hideg a kezed, sőt az egész tested is.
Erre elhúzódott tőlem. Láttam az arcán, hogy olyan kérdést tettem fel, amire nem számított, és volt még valami az arcán. Mintha olyan dolgot vettem volna észre, amit nem akart, hogy észrevegyek.
- Nem. Nem fázom- mondta végül.
- Akkor jó- mosolyogtam- Jössz?- intettem a fejemmel az emelet felé. Ő csak bólintott.
Nem volt nagy szobám, de kicsi sem, pont akkora, amekkora kellett, hogy legyen.
Trace leült az ágyra, én pedig vele szemben a szőnyegre.
- Szóval hova szerettél volna menni? És miért hívtál el?- kérdeztem a második kérdésnél kissé fintoroghattam, mert vissza kérdezett.
- Miért pont Téged?
- Így is mondhatjuk... Szóval?
- Nem messze van egy hangulatos kis étterem, oda szerettelek volna elvinni, illetve, mégy szeretnélek is. Egyszer mindenképp elviszlek oda- kacsintott, mire dobbant egy nagyot a szívem, és úgy tűnt Trace halványan elmosolyodott, mintha hallotta volna- Muszáj válaszolnom a második kérdésre, hogy miért pont téged? Nem egyértelmű?- kérdezte.
- Ha a te szemszögedből nézzük, de egyértelmű, ha az enyémből, egyértelmű, de ugyan akkor hihetetlen, hogy pont én, és amiatt muszáj hallanom- mondtam kissé elpirulva.
- Hogy milyen aranyos vagy amikor elpirulsz- mosolyodott el- Azért téged hívtalak el randira Ashley Greene, mert kedvellek téged, igen téged. Akármennyire is hihetetlenül hangzik, attól még így van, és szeretnélek jobban megismerni- mondta Trace.
Én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, nem hogy mondani erre valamit. Hirtelen annyit vettem észre, hogy Trace hajolt hozzám, felállított és leültetett az ágyra.
- Fel ne fázz nekem- mondta aggódó hangsúllyal- oké, hogy szőnyeg, de az ágy jobb, meg így legalább mellettem vagy- mosolyodott el- Amúgy még azért is hívtalak el, mert beszélni szerettem volna veled valamiről- mondta
- Miről?
Habozott kicsit, de aztán válaszolt.
- Ez a bonyolultabb része- sóhajtott- Tartok tőle, hogy nem fogsz hinni nekem, és még totál hibbantnak is nézel, aztán elküldesz, úgy hogy soha nem akarsz még csak látni sem- mondta szomorúan, majd rám nézett  ellenőrizte milyen reakciót váltott ki az eddig mondottakkal.
Értetlenül néztem rá, de nem kérdeztem semmit, csak vártam, hogy folytassa, ami egy újabb sóhaj kíséretében meg is történt.
- Nem is tudom mivel kellene kezdenem...- gondolkodott hangosan-Hát jó. Figyelj Ashley, esküszöm, nem szívatlak, és nem is kattantam meg. Amit most mondok az szóról szóra igaz- mondta, majd ismét az arcomat fürkészte, elég hülyén nézhettem rá, de ugyan akkor kíváncsian is- Szóval tudom kik, és hogy hol élnek a vér szerinti szüleid, és azt is, miért kerültél nevelő szüleidhez.
Teljesen ledöbbentem. Ki ez a srác? Honnan tudja? Talán kutatott utánam? Össze vissza csapongtak a gondolataim.
- Igazából, ők kértek meg, hogy keresselek meg, és ha szeretnéd vigyelek el hozzájuk, de mindenképp legyek veled a születésnapodon.
Szédültem. A gondolataim egy összegabalyodott katyvaszt alkottak. Trace várt egy kicsit, hagyta ülepedni az eddig hallottakat, majd megfogta a kezem, hideg érintése egyből kizökkentett gondolataim katyvaszából.
- Most jön a hab a tortán- mondta fintorogva, és ebből rájöttem, hogy most jön a nem túl szép lényeg- most jön az a rész, amiért az elején kihangsúlyoztam, hogy igazat mondok, és nem vagyok bolond- szünetet tartott- Vámpírok léteznek....
- Ezt eddig is tudtam- vágtam a szavába, mintha tök természetes tényt közölt volna.
- H...Honnan?- ennyit tudott csak kérdezni nagy meglepetésében.
- Nem rég itthon volt a bátyám, eddig nem tudtam, hogy mit dolgozik, így megkérdeztem. Nagy nehezen végül kibökte, hogy vámpírvadász.
Trace arcára kétségbeesés ült ki és ha létezik még sápadtabb lett.
- Ez nagyon nem jó. Ez nagyon nagyon nem jó... Ez kurvára nem jó....- mondogatta.
-Miért?- csattantam fel türelmetlenül.
- Mert lényegében Te is vámpír vagy- bökte ki végül kertelés nélkül.
- Az lehetetlen...- döbbentem meg.
- Nem lehetetlen.
- De én ember vagyok- csattantam fel.
- Igen. MÉG ember vagy, de a születésnapodon felébred a benned szunnyadó vámpír és átveszi az irányítást az emberi lényed felett, és végül megszünteti létezni azt, ezáltal örökre vámpír leszel. Ez pedig úgy lehetséges, hogy korábban születtél meg, mint ahogy vártak, a lehető legrosszabbkor. Pont a háború idején, amikor háború dúlt a vámpírok, vérfarkasok, vadászok és varázslók között. Mindez a hétköznapi emberek, a halandók számára láthatatlan volt. Így, hogy megóvjanak téged szüleid megkértek egy varázslót, aki a kezdetektől a családod barátja volt, hogy altassa el a vámpír énedet, és légy ember, míg a háború véget nem ér, vagy akár tovább is, hogy mikor visszaváltozol lényegében erős felnőtt légy és ne sebezhető gyermek, emiatt döntöttek úgy hogy a 16. születésnapodon változz vissza, és az légy akinek lenned kell. A vámpírok hercegnőjévé.
Alig tudtam elhinni a hallottakat, hogy egyszerű középiskolás lányból hirtelen vámpír hercegnő leszek pár napon belül. Teljes egészében meseszerű, és hihetetlen volt, amit Trace mondott,de valami mélyen legbelül tudta, hogy ez igaz.
- Akkor, gondolom te is vámpír vagy- szólaltam meg ezzel meglepve Trace-t, nem várta, hogy ilyen hamar megszólalok, és nagyon nem erre a kérdésre, vagyis inkább kijelentésre számított.
- Igen én is vámpír vagyok, és ígérem ezentúl jobban fogok rád vigyázni. Sajnálom, hogy akkor ott hagytalak, azt még jobban, hogy nem mentem vissza. Ennél nagyobb hibát el sem követhettem volna. Sose fogom megbocsátani magamnak- kért huszadszorra is bocsánatot.
- Trace...- kezdtem és közelebb mentem hozzá- Nem tudhattad mi fog történni, úgyhogy nem a te hibád. Te nem tehetsz semmiről. Még csak véletlenül sem hibáztatlak Téged, hiszen te csak azt tetted amire megkértelek. David haverja a hibás mindenért. Ő küldte oda azt az örültet, utána pedig azok hibásak, akik végignézték. Te egyáltalán nem vagy hibás- mondtam és közben egyre közelebb menten hozzá, míg végül ott álltam előtte és megöleltem és odabújtam hozzá- Köszönöm, hogy velem voltál a kórházban, még akkor is ha nem voltam magamnál, és egy percre sem hagytál egyedül, hogy rám pazaroltad a drága idődet. Ezt soha nem fogom tudni meghálálni neked- mondtam és végül megcsókoltam, amin mindketten meglepődtünk. Egy pár pillanatig néztük egymást, majd Trace megemelte a fejem az államnál és visszacsókolt.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem, és segítesz átvészelni ezt a nehéz időszakot- mondtam.
- nem kell megköszönnöd, szívesen vagyok itt, mert ezáltal megismerhettem egy olyan csodálatos lányt, mint te. Nevelő és vér szerinti szülei is nagyon büszkék lesznek rád, és biztos vagyok benne,hogy méltó uralkodója leszel népünknek- mondta Trace, majd megölelt.
- Köszönöm- mosolyogtam rá- igyekszem hű maradni, ahhoz, amit most mondtál.
- Nem kell igyekezned. Te ilyen vagy. Ilyennek születtél. Viszont egyre közeleg a születésnapod.
- Tudom. Mesélnél a szüleimről?
- Persze- mosolyodott el ismét- Édesanyádat Jean-nek hívják szinte megszólalásig hasonlítasz rá. A szemeidet tőle örökölted. Nagyon kedves, imádni való nő, pont mint Te. Édesapádat pedig Alec-nek hívják mindenben támogatta és támogatja édesanyádat, és ezután téged is fognak. Ne hidd azt, hogy nem voltak rád kíváncsiak, mert  nem jöttek meglátogatni téged. Ha ők nem is de valaki mindig volt a közeledben, akit ők küldtek, mint pl én is, és rajta keresztül figyeltek rád. Nápolyban élnek, és berendezték neked álmaid szobáját. Nagyon szeretnek téged, és életük legnehezebb döntése volt, hogy egy időre távol kell lennetek egymástól. De csak így tudtak megvédeni téged.
- Meg szeretném ismerni őket. Elviszel hozzájuk?
- Persze, nagyon fognak örülni neked- mosolygott- Gyorsan összepakolok aztán ha kell neked is segítek és akár indulhatunk is.
- Rendeben, és köszönöm.
- Nemsokára itt vagyok- mondta majd kacsintott.
- Itt várlak majd- mondtam, majd odaléptem hozzá megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára, aztán el is tűnt.
Felmentem a szobámba gyorsan összepakoltam, majd leengedtem a redőnyöket, majd vártam, hogy Trace visszaérjen, nem kellett sokat várnom.
- Indulhatunk hercegnőm?- kérdezte mosolyogva.
- Igen- mondtam és mire pislogtam egyet, már a kezében volt a csomagom.
Kimentünk és megláttam hogy Trace kocsival jött, és akkor tudatosult bennem, hogy lényegében nekem is van kocsim. Nevelő szüleimé.
- Beszállsz?- Szólt rám Trace, látva, hogy elgondolkodtam.
- Persze. Bocsi elbambultam.
Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen kocsiba szálltam be. Egy '69-es Dodge Charger-ben ültem. Álmaim autójában. Egyszerre voltam boldog és evett meg a sárga irigység. Trace leolvashatott valamit az arcomról.
- Valami baj van?- kérdezte értetlenül.
-Hm? Jah, nem nincs baj, csak épp álmaim autójában ülök. Mázlista vagy hogy van egy ilyen gyönyörűséged- mondtam. Mire elvigyorodott.
- Ami azt illeti két gyönyörűségem van- egyre kíváncsibb lettem milyen a másik kocsija- Ami az illeti itt ül mellettem- mondta és rám nézett én meg elvörösödtem- Nah jó elmondom az igazat, csak egy gyönyörűségem van, az pedig Te vagy. Ez a csoda nem az enyém.
- Hanem? Kié?- kérdeztem kíváncsian.
De nem válaszolt, csak elvigyorodott. Vártam kb 5 percet, hátha válaszol, de nem tette, úgyhogy nyaggatni kezdtem.
-Nem mondod el hogy kié?
- Nem. Légy türelmes. Később megtudod úgy is- kacsintott, én meg duzzogtam, amin elkezdett nevetni- Egyszerűen imádni való vagy- mondta és végig simította az arcomat.
Láttam rajta, hogy nem fogja mostanában elmondani, úgyhogy belenyugodtam és témát váltottam. Egész úton beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam vele. Aztán elővette a telefonját és tárcsázni kezdett, majd ki hangosította, de szólt, hogy meg ne mukkanjak, míg telefonál.
-Halló?- szólt bele a telefonba egy dallamos női hang, Jean, vagyis anya.
- Szia Jean. Ashley-vel minden rendben, van más is aki vigyázzon rá, úgyhogy két napra visszamegyek Nápolyba, de ne aggódj, a születésnapjára mindenképp visszaérek.
- Szia Trace!  Rendben, várunk. Ugye jól van Ashley? Meg gyógyult már azóta? Remélem olyan valakire hagytad, aki meg tudja védeni, ha kell, nem bocsátanám meg még egyszer ha baja esne- mondta anya, én meg alig bírtam, ki, hogy közbe ne szóljak, hogy ne haragudjon Trace-re, ő csak azt tette, amire megkértem, és emiatt ne haragudjon rá. De nem szólhattam közbe.
- Persze. Jobb kezekben nem is lehetne Ashley. Sajnálom, tudom akkor óriási hibát követtem el és ezt soha nem fogom tudni jóvátenni.
- Rendben. Várunk.
- Szia.
- Szia- köszöntek el egymástól.
Majd kérdőn néztem Tracere.
- Igen, meglepetés leszel- mosolygott, de volt valami keserűség a mosolyában.
A combjára tettem a kezem.
- Ne emészd magad a David ügy miatt. Nem a te hibád volt. Érted? Tök mindegy mit mondott Jean, illetve, anya, Ő nem volt ott, ő nem tudja pontosan mi volt. Kérlek ne hibáztasd magad miatta, mert már nekem rossz ez az egész, látni az arcodon, hogy haragszol magadra, hogy tépelődsz magadban, már én érzem magam szarul, hogy az egész az én hibám...- mondtam, és kicsit megszorítottam a combját mire féloldalasan rám mosolygott.
Alapból ellenállhatatlan mosolya volt, de így... Megint kihagyott, majd egy hatalmasat dobbant a szívem.
- Annyira imádom amikor ez történik- mosolygott- amikor így ver a szíved. Ebből tudom, mekkora hatással van rád, már csak az ha mosolygok.
Nem szóltam semmit, csak elvörösödve, akár egy paradicsom, ültem mellette.
- És még mindig nagyon édes vagy amikor így elpirulsz- erre ha lehet még jobban elpirultam, amit egy halk kuncogással jutalmazott.
Lélegzet elállító volt a táj. Sajnáltam, hogy nem hoztam a fényképezőmet.
Amikor megérkeztünk Nápolyba Trace ment előre, így viszonylag elbújtam mögötte.
- Sziasztok! -köszönt- Hoztam valakit ha nem baj- mosolyodott el.
-Szia Trace!-Ment oda  Jean és átölelte- Jó újra látni! Kit hoztál?- kérdezte kíváncsian, mivel én megálltam az ajtó előtt, amit Trace feltűnés mentesen behajtott maga mögött.
Majd kinyitotta és behívott, addigra Alec is odaért.
Ahogy beléptem az ajtón Jean szemei könnybe lábadtak, és Alec arcán is látszott a meglepetés és a boldogság egyaránt.
- Asley?- kérdezte még mindig könnyes szemmel anya.
- Igen- mondtam és közelebb léptem hozzá, ő pedig átölelt.
- Annyira örülök, hogy látlak! Köszönöm Trace, hogy haza hoztad!
- Ugyan, ő akart minél előbb eljönni, úgyhogy összepakoltunk és jöttünk- mondta mosolyogva.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd Trace körbevezetett a "házban", ami inkább nézett ki egy kastélynak. Kívül és belül is gyönyörű volt. Tele volt olasz festők festményeivel, akár egy múzeum.
Trace végül  felkísért a nekem szánt szobába, majd a cuccaimat is felhozta. Eddig is tátva maradt a szám a látottaktól, de amikor körül néztem a szobámban még inkább leesett az állam. Tényleg álmaim szobájában álltam. Kicsit se túlzott Trace. Tv, hifi, erősítő, elektromos gitár, rajz cuccok, laptop, rengeteg könyv, és még sok minden amire nem volt pénzünk nevelő szüleimmel.

5. fejezet Bloody Rose

1 hónappal később

Egy hét múlva lesz a darab bemutatója. Mindenki nagyon izgatott már most.
A megszokott időben volt ma is a próba.

Bloody Rose (a színdarab):

Hétfő délelőtt 1. óra.
-Osztály vigyázz! Bemutatom nektek az új osztálytársatokat: Christian Whore-t, Rose mellett még van egy hely, ülj le oda Christian- mutatott az egyik lányra a tanár.
- Chris- bökte oda, csak úgy félvállról.
- Jól van, akkor Chris...- mondta az osztály főnök, hallatszott, hogy több tiszteletet várna, de tudja jól, nem fogja megkapni.
Az új srác odament Rose-hoz, végigmérte, majd leült mellé, mire a lány összébb pakolt és kijjebb húzódott. Jól tette, mert Chris feltette a padra a lábait és kényelembe helyezte magát. Addig gondolta úgy Rose, hogy milyen jól néz ki, bár utána is úgy gondolta, csak annyi különbséggel, hogy tuti egy bunkó nőcsábász.
Teltek múltak a napok és lám milyen igaza lett, Christ naponta más lánnyal lehetett látni, úgyhogy róla ennyit- gondolta Rose.
Néha órán, amikor egymás mellett ültek próbált beszélgetni, de a lány mindig lekoptatta. Emiatt pedig még jobban próbálkozott, mert ő Chris Whore akiért egymást "ölik" a csajok, és nem létezik, hogy Rose-t nem tudja levenni a lábáról. De a próbálkozásaival csak idegesítette a lányt, és rá kellett jönnie Chrisnek, hogy Rose nem olyan mint a többi liba. Őt nem lehet úgy meghódítani, ahogy a többi lányt.

Egyik nap Rose kiment a temetőbe szülei és az öccse sírjához. Vitt virágokat is. Anyukájának rózsát, az volt a kedvence, az apukájára liliomot, az öccsére pedig jácintot. Majd leült a padra ami a sírok mellett volt és elmesélte nekik, milyen napja volt.
- Képzeld Anya! Újabban Chris teljesen rám van kattanva, és azt hiszi felszedhet csupán annyival, hogy észbontóan jól néz ki, tud gitározni, de amúgy meg egy bunkó farok. Azt hiszi, hogy ő az atyaúristen és hogy neki minden csak csettintésre ugrik. Ha továbbra is úgy kezel mint a többi libát kénytelen leszek letörni a szarvát- mosolyodott el egy pillanatra és még tovább mesélt- Nagyon hiányoztok, olyan rossz egyedül, egy dolog vigasztal azért, Ti már jobb helyen vagytok, és egyszer valamikor, ha eljön az én időm újra együtt lehetünk. De addig marad nekem itt a földi pokol... Nem tudom mivel érdemeltem ki, de nem tudok ellene tenni. Nagyon szeretlek titeket!- fejezte be kicsit könnybe lábadt szemekkel, majd hazament. Fogalma sem volt róla, hogy Chris is a közelben volt és a monológja végét hallotta is.
Másnap a suliban  feltűnően másképp viselkedett Chris. Kinyitotta Rose előtt az ajtót, kihúzta a székét, hogy leülhessen, majd a nap végén Rose után ment.
- Nem baj ha veled tartok egy darabig? -kérdezte, a lány csak bólintott - Őszinte részvétem, nagyon sajnálom, ami a szüleiddel és az öcséddel történt- mondta és látszott a szemein, hogy fájdalmas együttérzés bujkál benne.
-Köszönöm, de honnan tudod?
- Láttalak tegnap a temetőben és hallottalak is, hogy anyukáddal beszélgettél, igaz mindent nem hallottam, de a végét igen- mondta és szemeiben még jobban csillogott a fájdalom.- Nem messze lett az öcsém is eltemetve.
- Sajnálom ami az öcséddel történt- mondta együtt érzően Rose.
- Kösz, már túl tettem, magam rajta. Jobb helyen van már.
Rose nem mondott semmit, csak elkezdtek potyogni a könnyei, egyre sűrűbben és sűrűbben, mígnem zokogott már.
- Nagyon sajnálom, nem akartalak megsiratni- mondta kétségbeesetten Chris- Nah gyere ide- mondta és magához ölelte a lányt.
- Nem a Te hibád. Eddig, úgy mond tagadásban éltem. Nem tudtam elfogadni, hogy meghaltak, így úgy fogtam fel, hogy elköltöztek, de egyszer visszajönnek. Tegnap már kezdett tudatosulni bennem, hogy soha nem jönnek vissza, és most végélegesedett a folyamat, hogy felfogtam, meghaltak. Leginkább az a baj, hogy a családom volt a mindenem, a szüleim, az öcsém, és a legjobb barátaim, és egyszerre veszítettem el mindent, mindenkit.
- Rajtuk kívül nincsenek is barátaid?- kérdezte meghökkenve Chris.
- Nincsenek. Senki...
Telt múlt az idő, egyre többet beszélgettek, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Egyik nap főzőversenyt rendeztek az iskolában, amin Rose is részt vett Chris pedig ott volt vele, és figyelte mit csinál a lány.
Már majdnem kész volt a kaja, amikor Rose nagyon csúnyán megégette a kezét.
- Áúcs!- szisszent fel.
-Mi az? Mi történt?- kérdezte aggódva Chris.
-Megégettem a kezem.
- Mutasd!-nyúlt a lány kezéért a srác- Elég csúnya, gyere menjünk a gyengélkedőre, hogy ellássák a sebet.- közben az égés helyére tette hideg kezét, majd Rose-re nézett.
-Jó?- kérdezte, mire a lány csak bólintott.
A gyengélkedőn ellátták a sérülését.

Ahogy telt az idő Chris-ben egyre jobban tudatosult a tény, hogy neki kell Rose, hogy még soha senki iránt nem érzett így, hogy ők ketten lelki társak, Rose a másik fele, és azt is tudta, hogy lassan itt az ideje, hogy elmondja neki a titkát. De félt. Nem tudta, hogy fogadja majd a lány. Végül nem volt más választása: el kellett mondania. Áthívta a lakásába.
- Rosei Kicsim.....- kezdett bele, de nem tudta hogy folytassa.
- Igen?
- Kérdezni szeretnék valamit....
- Hajrá- mosolyodott el a lány.
-Hiszel a természet feletti lények létezésében? - bökte kis végül egy szusszra a kérdést.
- Öhm.... hát.... Fogalmam sincs. Miféle természet feletti lényekre gondolsz?
- Izé... Vámpírok,. és hasonlók..
- Hm.... passz. Lehet, hogy léteznek... Még eggyel se találkoztam- nevetgélt Rose, de Chris komor maradt.
- Hát.... ami azt illeti, már találkoztál eggyel.....
- Nem értem mire gondolsz....
- Rosei... én.... vámpír vagyok....- mondta ki nagy nehezen Chris....
- Ez most ugye valami nagyon szer vicc?!- akadt ki a lány.
- Bár az lenne- sóhajtott leszegett fejjel a fiú- Te vagy a mindenem, és úgy éreztem tudnod kell mindent rólam.
-Sajnálom Chris, de.... de .... ezt nekem fel kell dolgoznom....
- Megértelek Rosei. Majd keress meg ha jónak látod.- a lány csak bólintott.
- Ha nem haragszol, most megyek...
- Rendben.... Rosei...- szólt még utána.
- Igen?
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy szeretlek, és várni fogok rád. Tartson bármeddig, és várni foglak, hogy visszagyere hozzám- mondta Chris, és a fájdalom mellett könnycseppek csillantak meg szemeiben.
- Én is szeretlek Téged-  mondta Rose menet közben, majd hirtelen megállt, aztán visszalépett Chris-hez és megcsókolta.
A fiú először meglepődött, de hamar viszonozta a csókot, majd a lány kibontakozott a karjaiból és ezt mondta:
- Milyen irónikus, hogy most mondtad el, hogy lényegében egy vérszomjas fenevad vagy, mégis, a te karjaidban érzem magamat teljes mértékben biztonságban- mondta Rosei mosolyogva, majd Chris ajkai is mosolyra görbültek, aztán rátapadtak Rosei ajkaira.

4. fejezet Trace Steward

Első órán az osztályfőnöknek több bejelenteni valója is akadt. Az első az volt, hogy érkezik egy új diák az osztályba, Trace Steward, majd be hívott egy magas ezüst szürke hajó észbontóan jóképű  srácot, aki jég kék szemeivel engem nézett.

- Jól van osztály. Trace volt az egyik hír. A másik kicsit furcsább lesz, leginkább csak nekem az, szerintem ti örülni fogtok. Indul az iskolában egy színjátszószakkör. Szeretettel várunk mindenkit, aki kiszeretné magát próbálni ezen a területen is. Az első darab a Bloody Rose címet kapta- mondta Mr. Mars, és közben az osztályt fürkészte, majd felcsillanó szemei láttán így folytatta- Ashley nekem úgy tűnik téged már most érdekel a darab, de azért elmondom miről is fog szólni, hátha mást is érdekel.

Szóval a történet röviden: Egy új fiú érkezik az osztályba, -ekkor Trace-re nézett- tipikus rossz fiús kinézettel, fekete vagy ezüsz szürke haj, fekete farmer az oldalán láncokkal fekete bőrdzseki, szegecses karkötők és a nyakában egy lánc amit egy lakat kapcsol össze. Az összes lány oda van érte, még az idősebbek is, de akad egy kivétel -ekkor rám nézett Mr Mars-  mert hatalmas tragédia történt vele. Balesetben elvesztette szüleit és a bátyját. Ő beteg volt ezért otthon maradt a család többi tagja pedig vásárolni indult, egy erdei úton kellett átmenniük, de kiugrott eléjük egy szarvas, az apa félre rántotta a kormányt és nekiszáguldottak egy fának. A bátyja pedig pont akkor kapcsolta ki magát, hogy átüljön a másik oldalra, így az ütközés hatására előrerepült fejjel ki a szélvédőn. Mire kiértek a mentők, már nem tudtak senkin se segíteni. Az új fiú pedig pont őt szeretné meghódítani, végül  sikerrel jár. Pár hónap együtt lét után pedig úgy érzi eljött az ideje annak, hogy megossza a lánnyal legféltettebb titkát, azt hogy ő vámpír.

Na kit érdekel? Ashley?

- Oké - mondtam könnybe lábadt szemekkel, de megpróbáltam mosolyogni

-Trace - Ha Ashley is benne van akkor én is.

-Még valaki?

David is jelentkezett, majd egyre többen. míg végül az egész osztály.

-Nagyszerű! Tanítás után a tornateremben találkozunk- mondta Mr Mars és folytatta volna sz órát, de kicsengettek.

Szünetben mindenki a darabról beszélt, mindenkit felcsigázott már csak az, hogy Trace is szerepel a darabban. Egy eldugott kis sarokban, ahova akkor szoktam menni, ha egyedül szeretnék lenni, nekem is a darabon kattogott a agyam, hogy nem véletlenül én kaptam meg a főszerepet. Trace utánam jött, míg David beszélgetett valaki mással.

-Szia Ashley! - mosolygott rám.

-Szia Trace! -próbáltam visszamosolyogni, de nem ment, és ezt ő is észre vette.

-Valami baj van?-kérdezte aggódva.

-Huh?-lepődtem meg- Nem, nincs semmi baj -mosolyogtam, de szemeim könnybe lábadtak.

-Akkor miért sírsz?- kérdezte, miközben letörölte a könnyeimet.

- Csak eszembe jutottak nevelő szüleim....

-Elmondod mi történt velük?,

- Valaki megölte őket.... Eredetileg engem akart, de nem voltam otthon, ezért őket ölte meg- mondtam zokogva.

Trace meg akart ölelni, hogy vigasztaljon, de addigra már odaért David, jelezte Tracenek, hogy nem kéne és ő ölelt át engem.

-Nincs semmi baj Kicsim, nyugodj meg- mondta majd egy puszit nyomott a homlokomra, mire kezdtem megnyugodni.

Mikor sikerült, David Trace felé fordult, és már majdnem le is szúrta, hogy miért kellett felhoznia a témát, de visszafogtam.

-Hagyd Szívem! Nem tudhatta, még csak ma jött....

-Igazad van -sóhajtott.

Mikor vége lett a tanításnak mindenki a tornaterem felé igyekezett. Mr Mars már várt minket.

-Üdv gyerekek! örömmel látom, hogy tényleg mindenki itt van.- mondta, majd odalépett hozzám és a kezembe nyomott egy köteg papírt, majd mindenki másnak is kiosztotta a szövegét.

- Rendben van. Kaptok egy órát hogy átolvassátok a szövegeteket, aztán tartunk egy olvasó próbát.

Míg mindenki olvasgatott David odament Mr Mars-hoz.

-Mr Mars! Beszélni szeretnék önnel.

-Rendeben David. Ki vele.

- Szeretném én kérni a másik főszerepet.

-Elhiszem David, hogy féltékeny vagy, de lásd be Trace sokkal alkalmasabb arra a szerepre- mondta és ezzel lezártnak tekintette a témát.

David csalódott volt és dühös. Aznap nem is szólt hozzám, csak magában füstölgött, és gondolom hergelte magát. Hiába próbáltam odabújni hozzá, ellökött magától. Ezen már felkaptam a vizet.

- Az Istenit David! ez csak egy hülye színdarab, csak egy hülye szerep, amit eljátszunk és a valósághoz semmi köze! -csattantam fel.

De ne, szólt semmit, továbbra is csak magában duzzogott.

- Jó, nekem ebből elegem van. Most megyek. Mire visszajövök fejezd be ezt a gyerekes viselkedést- mondtam. Iszonyú dühös és csalódott voltam.

Nem szólt semmit erre sem.

Elmentem a kedvenc kávézómba, vittem a szövegemet, és azt olvasgattam egy nagy adag forrócsoki és egy nagy szelet csokitorta mellett. Egyszer csak valaki leült velem szemben. Felnéztem és felismertem az előttem ülő srácban Trace-t.

-Szia! Remélem nem gond...?- kérdezte és a székre mutatott.

-Szia, nem, dehogy is gond.

-Hogyhogy egyedül?

-Áh, David totál kiakadt, csak ül és néz ki a fejéből kukán. Próbáltam odabújni hozzá, de ellökött, úgyhogy ott hagytam.

-Talán a szereposztás a baja?

-Igen, de ha ilyen idióta, akkor fortyogjon csak magában, nem érdekel. Én addig jól érzem magam- mondtam ée bekaptam egy nagy falatot a csokitortámból.

-Igen? A hangod nem erről árulkodik.

-Ehh... Jó. Nagyon is rosszul érzem magam, és nagyon rosszul esik, hogy pont most hisztizik ilyen szarságon, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá- a mondat végére már elsírtam magam.

Trace odaült mellém, átölelt, hogy megvigasztaljon. Az ablakon keresztül megláttam David legjobb haverját, hogy minket néz és telefonál. Sejtettem, sőt tudtam, hogy Davidet hívja, mert látott Trace-szel.

-De jó.....-mondtam szomorúan.

-Mi? - nézett rám meglepetten Trace.

-Dave haverja meglátott minket és egyből hívta őt. Azt hiszem jobb ha most mész, Elég lesz így is a veszekedés, nem kell, hogy még itt is találjon- mondtam sírva.

Trace csak bólintott majd eltűnt. Nem sokkal később ért oda David, Pont nem látta Trace-t távozni. De látszott rajta, hogy legszívesebben megölné, és hogy teljesen elborult az agya.

- Hol van?- üvöltötte, mire az összes szempár ránk szegeződött.

-Ki? - kérdeztem meglepetten.

-Trace -üvöltötte- az előbb még veled volt.

-Fogalmam sincs miről beszélsz, Mióta eljöttem egyedül voltam.

Erre David elkapta a nyakamnál a ruhát és a földre vágott, hogy tompítsam az esést kitettem a jobb kezem, ami nagy reccsenéssel jelezte, hogy nem bírta az erőt és a ránehezedő sújt. A fájdalomtól könnybe lábadtak a szemeim.

-Ne hazudj!- üvöltötte David- James látott benneteket!

-És mi van ha rosszul látott vagy összekevert azzal a párral ott?- kérdeztem és egy másik asztal felé böktem a fejemmel ahol ketten ültek.

-James nem szokott rosszul látni és összekeverni valakit valaki mással- vicsorgott és lenyúlt értem, hogy talpra rángasson a sérült kezemnél fogva- Szóval halljam! Hol van?

- Honnét tudjam! Itt sem volt!- üvöltöttem most már én is.

Erre kaptam egy jó nagy pofont, majd fémes ízt éreztem a számban. aztán egy jó nagy ütést a fejemen és képszakadás.

                                                    *                 *                    *

Amikor magamhoz tértem nem tudtam hol vagyok, miért vagyok ott, hogy kerültem oda. Körbenéztem és egy ismerős arcon akadt meg a szemem, de hirtelen nem tudtam hova tenni, hogy ki ő, aztán rájöttem hogy Trace az,

-Annyira sajnálom Ashley, az egész az én hibám, nem lett volna szabad ott hagynom téged, akkor megvédhettelek volna.....

Ahogy hallgattam, szép lassan kezdtek előszivárogni az emlékeim, hogy mi történt.

- Semmi baj Trace, legalább tudom, hogy David egy közveszélyes örült. Tényleg, hol van most?

-Börtönben. A kávézó tulajdonosa kihívta a rendőrséget, azok pedig nagy nehezen elkapták.

Erre felsóhajtottam

Nem sokkal később bejött egy nővér az orvossal együtt, aki megvizsgált.

-Hogy érzi magát Mrs Greene?

- Fáj még a fejem, és kissé hányingerem is van, és a karom is fáj.

-Akkor kap egy kis fájdalom csillapítót, és pár napig még bent tartjuk megfigyelés alatt.

-Köszönöm doktor úr.

-Ma is marad Mr Steward?-nézett Trace-re az orvos.

-Igen.

- Ma is?- kérdeztem vissza.

-Igen, mióta behoztak itt vagyok veled.- mondta Trace.

-Trace idejönnél picit?

-Persze- mondta kicsit meglepetten, de közelebb jött hozzám, én pedig egy puszit nyomtam az arcára.

-Köszönöm!

-Ugyan, nincs mit. Míg nem voltál magadnál beírtam a számom a telefonodba, hívj nyugodtan ha szükséged van valamire.

Végül egy hét múlva hazaengedtek egy pénteki napon.

azon gondolkoztam rendelek valami vacsit, és áthívom Tracet is,  hogy megköszönjem, hogy velem volt a kórházban. Fel is hívtam.

-Szia Trace, Ashley vagyok!

-Szia Ashley! Mondd csak!

-Azon gondolkoztam hogy lenne e kedved velem vacsorázni? Rendelnék valami kaját. Főzni így nem akarok nekiállni.

-Hmm jól hangzik! Akkor átmegyek.

-Rendben! Várlak! Szia!

-Szia!

Nem sokkal később oda is ért. Kiválasztottuk hogy mit szeretnénk enni, mindketten mást kértünk. Miután kihozták nekiálltunk enni.

-Megkóstolod?-kérdezte Trace a kajájára nézve

-Ühüm- mondtam és már akartam nyúlni a villámmal a tányérjára, mire észrevettem, hogy a saját villáján nyújtott oda nekem egy falatot, mire kissé zavarba jöttem, de elfogadtam a kóstolót.

-Te is megkóstolod az enyémet?- kérdeztem vissza és meg se vártam a választ összeszedtem a villámra egy falatot.

-Igen, megkóstolom- monda és már nyújtottam oda neki a falatot, mire meglepődött kicsit, de elfogadta ő is.

Miután befejeztük a vacsorát, még sokáig beszélgettünk.

-Köszönöm szépen a meghívást. Nagyon jól éreztem magam- mondta Trace.

-Ugyan nincs mit! Én is nagyon jól éreztem magam! Örülök, hogy eljöttél- mondtam, majd Trace egy puszit nyomott az arcomra.

-Szia Ashley! Jó éjszakát!

-Szia Trace! Neked is!

Hétfőn már menten suliba. Nem akartam annyira lemaradni. Egyik szünetben találkoztam Mr Mars-sal.

-Szervusz Ashley! Örülök, hogy már jól vagy. Nem kezdtük el nélküled a próbákat. Ma tudsz jönni?

-Üdv Mr Mars! Köszönöm, hogy megvártak, igen tudok menni.

-Remek, akkor a megszokott időben és helyen találkozunk! Viszlát Ashley és vigyázz Magadra

-Viszát Mr Mars! Igyekszem!

-Szia! -hallottam meg egy hangot mögöttem.

-Áh SziaTrace!- mondtam kissé meglepetten.

-Megijesztettelek? Sajnálom nem akartam.

-Semmi baj. Mi újság veled?

-Igazából semmi új nincs. Hallom jössz próbára?- kérdezte és kicsit csillogtak a szemei.

-Igen, megyek. Tök rendes Mr Mars-tól, hogy megvárt.

-Igen, én ajánlottam fel neki- kacsintott.

-Igen? Akkor neked is köszönöm- mondtam mosolyogva.

-Ugyan Ashley nincs mit- mosolygott vissza és kicsit megölelt.

Órák után mindenki a tornaterem felé vette az irányt. Páran egész nap szúrós szemekkel néztek rám. Nem érettem miért, míg végül az egyik csaj, Scharlotte nem bírta tovább, nekivágta az ajtót a gipszelt kezemnek, mire én fájdalmasan felszisszentem és a szemem is könnybe lábadt.

-Na ne mártírkodj itt nekem!-ripakodott rám, mire mindenki minket nézett- Nem gondolod, hogy kicsit túlzás volt börtönbe záratni Davidet? Mert az hogy a suliban nem akartad itt látni, már az se elfogadható, de hogy még le is csukattad.... És fogadok semmi baja a kezednek. Biztos van valami ismerősöd  kórházban is aki elintézte azt a gipszet, meg leigazolta neked ezt a kis lógást- nyávogta, majd teljes erejéből elkezdte lerángatni a gipszet a kezemről, mire olyan éles fájdalom hasított bele, hogy elüvöltöttem magam, és attól visszhangzott a tornaterem, szemeim bekönnyeztek, de az a hülye liba csak rángatta tovább. Trace szedte le végül rólam, amikor odaért, mert valami dolga volt még.

-Scharlotte!- üvöltött rá- Nem látod hogy fáj neki?-sziszegte dühösen a lány képébe, aki végre elengedte a kezemet, ami addigra rettenetesen fájt és lüktetett.

Trace-szel felmentünk Mr Marshoz, hogy hozza le a vetítőt.

-Nem szeretném, hogy bárki is abban a tévhitben éljen, hogy én csak kitaláltam ezt az egészet.

-Rendben van Ashley.

Visszamentünk és az a liba már elkezdett nyávogni, hogy milyen gyerekesen viselkedek, hogy egyből mentem a tanárnak árulkodni. Pont végszóra lépett be az osztályfőnök.

- Miről is kellett volna árulkodnia?- kérdezte Mr  Mars kíváncsian.

-Semmiről tanár úr.- próbált mentegetőzni.

-De ok nélkül nem szoktál ilyeneket mondani.

-De nincs semmi tanár úr.

-Biztos?- kérdezte, de ezúttal az osztálytól.

Meglepő módon Scharlotte legjobb barátnője Bonny szólalt meg.

-Arról kellett volna "árulkodnia" Ashleynek, hogy Sharlotte nekivágta a begipszelt kezének az ajót, majd meggyanúsította, hogy csak szimulál és elkezdte lerángatni a kezéről a gipszet, végül Trace állította le.

-Igaz ez Scharlotte?

Az osztály válaszolt helyette egy teljesen egyhangú igennel.

-Retteneteset csalódtam benned, Most pedig szépen felmegyünk az igazgatóhoz, a darabból pedig ki  vagy tiltva.

Míg Mr Mars elkísérte Scharlotte-t az igazgatóiba megmutattam a többieknek a kávézó kamara felvételét.

Aztán elkezdtük a próbát.

-Jól van gyerekek, mára ennyi, holnap innen folytatjuk.-Zárta le a próbát Mr Mars.

3. fejezet A gyilkosság és David titka

Már egy ideje sétáltam, amikor mögöttem megreccsent egy ág. Azonnal hátrafordultam, de nem láttam semmit, illetve senkit. Kicsit furcsa volt és későre is járt már az idő, így elindultam haza. Útközben még hallottam, hogy megreccsen mögöttem egy -egy ág, de nem láttam semmit. Körül belül fél úton jártam, amikor nagyon rossz érzésem támadt, így szaporáztam lépteimet. Hamarosan haza is értem, de otthon síri csend fogadott. Anyáék nem szóltak, hogy mennének akárhova is. Ezért volt nagyon furcsa, hogy sehol senkit nem láttam. Úgy döntöttem körülnézek a lakásban. Közben megszólalt fent a szobámban a telefonom -tényleg azt itthon hagytam-. Felszaladtam, még időben sikerült felvennem. David hívott.

- Szia Ash.

- Szia David- köszöntem, közben elindultam szüleim szobája felé.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy mit fogok látni.Ott hevert, félig a földön szüleim holtteste. Amint felfogtam mit láttam kitört belőlem a sikoly. El is felejtettem, hogy David még vonalban volt. Ez akkor tudatosult bennem, amikor a telefonból hallottam a hangját.

- Asley, mi történt? Ashley? Ashley?! Szólaj már meg! Ashley...! Ott vagy?  Ashley?

- Igen... itt vagyok- mondtam remegő hangon.

- Mi történt?

- A szüleimet... megölte... valaki...- mondtam akkorra már zokogva.

- Átmegyek - mondta és le is tette.

Én pedig ott összerogytam a földön és zokogtam.

Nyitva hagytam az ajtót, így David be tudott jönni. Kihívta a rendőrséget és a mentőket is. Odajött hozzám, felsegített és bevitt a szobámba. Az asztalomon viszont talált egy darab papírt. Ez állt rajta: "Ashley. Sajnálatos módon te nem voltál itthon, így a szüleidet kellett megölnöm, de vissza jövök érted is, ne aggódj. Hamarosan találkozunk"

David nem  mutatta meg nekem a levelet, egyből odavitte a rendőrfőnöknek. Beszélgettek egy ideig aztán vissza jött hozzám, átölelt.

- Nyugodj meg Ashley. Most már minden rendben lesz. Itt vagyok és vigyázok rád. Megvédelek bármi áron!

- Nem akarlak téged is elveszíteni, azt már nem élném túl.

- Nyugodj meg Drágám, nem fogsz. Egy kis időre ideköltözök hozzád. Nem szeretném, hogy egyedül legyél, és így jobban tudok rád vigyázni.

Közben a rendőrök befejezték a helyszínelést, elszállították a holttesteket, majd elmentek. David pedig felhívta az anyukáját, hogy hozzon el neki pár dolgot, és mondta, hogy ideköltözik hozzám egy kis időre.

- Ashley. Szeretném ha tudnád, hogy én mindig itt leszek veled.

- Köszönöm David- mondtam, majd odabújtam hozzá.

Másnap reggel talpig feketében mentem suliba és reménykedtem benne, hogy senki nem szól majd hozzám. David beszélt helyettem és egy pillanatra sem mozdult mellőlem. Persze akadtak olyanok, akik polt letojták, hogy mi történt előző nap. Az egyik srác olyan szinten kiakasztotta David-et a bunkózásával, hogy kishíján megverte, de nem tette, egyrészt a rendőrök miatt, akik rám vigyáztak, másrészt meg lebeszéltem róla. Viszont a srác továbbra is bunkó volt. Az egyik rendőr, Jeams, ő volt a legfiatalabb, odajött és elbeszélgetett Steve-vel. Utána már messzire elkerült minket.

- Kösz Jeams -mondta David- Ha nem lépsz közbe tuti agyonütöttem volna.

- Nincs mit. Tudom Dave. Ismerlek már annyira, hogy tudom mikor kezd elborulni az agyad. Láttam rajtad, hogy már nem volt sok vissza, így inkább közbe léptem.

- Kösz még egyszer, de megyek is vissza Ashleyhez. Csá.

- Csá.

Valami furcsa volt számomra, úgy éreztem Jeams hangsúlyából, annak, hogy "kezd elborulni az agyad" volt valami mögöttes jelentése is, de nem tudtam rájönni, hogy mi. Davidnek feltűnt szótlanságom.

- Min gondolkozol ennyire Ash?

- Csak azon, amit Jeams mondott.

- Te hallottad a beszélgetést?- lepődött meg.

- Igen. Minden szót. Talán baj?

- Nem, nem baj, csak...

- Csak mi?- kezdett nagyon furcsa lenni az egész. Úgy éreztem David titkol előlem valamit és Jeams tudja, hogy mit.

- Ez olyan dolog, amit nem lenne szabad elmondanom neked, sőt senki másnak, aki nem érintett a dologban- mondta végül- És ha mégis elmondanám nem ez lenne a legmegfelelőbb hely.

- Értem. Ez azt jelenti, hogy majd később elmondod?

- Igen. Majd elmondom. Elvégre az is én vagyok, jogod van tudni, mivel velem vagy, de majd csak otthon mondom el.

Nem válaszoltam csak bólintottam, de szavai hatására egy szó villant be az agyamba: vérfarkas. Egyáltalán nem értettem miért és nagyon is furcsálltam. Bár, ha belegondolok, hogy vámpírok léteznek.....

Végül letelt a suli idő és mehettünk haza. Otthon, ahogy David megígérte elmesélt mindent.

- Figyelj, igazság szerint erről tilos beszélnem, de mégis elmondom neked, mert szeretlek, fontos vagy nekem, és úgy érzem tudnod kell, hiszen ez is én vagyok - itt szünetet tartott - Van egy "átok" ami évezredek óta öröklődik a családomban, aminek hatására minden teliholdkor farkassá változunk. Igaz azóta már megtanultuk uralni, így akkor változunk át amikor akarunk, de vannak olyanok, akiknek még nem sikerült teljesen uralmuk alá venni farkas énjüket, így ha dühösek, vagy valamilyen más erősebb érzelmi hullám éri őket nem tudnak uralkodni magukon és átváltoznak. Még nekem sem sikerült teljesen megtanulnom uralkodni magamon, ha dühös vagyok ~erre célzott Jeams~, de neked nem kell félned tőlem. Történjék bármi neked képtelen lennék ártani. Előbb halok meg érted, mint hogy bántsalak!- mondta.

Én pedig ültem magam elé bámulva és azon gondolkozva, hogyan találtam ki délelőtt, hogy micsoda David. Meg múltkor, hogy kitaláltam Daniel mit fog mondani... Úgy tűnik érzékeny vagyok más emberek gondolataira, más magyarázat nem jutott eszembe.

- Félsz tőlem?-zökkentett ki gondolataimból.

- Nem, dehogy is, csak...- itt elakadtam.

- Csak mi?- kérdezte nyugtalanul.

- Csak ma, amikor mondtad, hogy majd elmondod, hiszen az is te vagy...- szünetet tartottam- hát lényegében kitaláltam mit fogsz mondani. A semmiből bevillant egy szó, és ez a vérfarkas volt, ez ijesztett meg picit.... vagy ez valami képességed?

- Értem és nem, engem is ugyan úgy meglepett, mint téged.

David vette észre mennyire elrepült az idő.

- Viszont későre jár. Menjünk aludni, majd holnap gondolkozunk ezen. Rendben?

- Rendben.

Mind a ketten elmentünk zuhanyozni, majd lefeküdtünk aludni.